Elfelejtett jelszó
hu en

MMT 25 éves ünnepség

Kedves Tagtársak!

 Ez az év a Magyar Mikológiai Társaság 25. születésnapjáról szól. A májusi vadasparki Családi Nap után most ismét jó hangulatban emlékeztünk vissza az elmúlt 25 évre. A Szent István Egyetem Kertészettudományi Karán, a Villányi úton tartottuk az ünnepi találkozót. Sokan eljöttek a tagok közül, vidékről is többen hosszan utaztak, hogy együtt örüljünk és ünnepeljünk.

 Finy Péter, az est házigazdája sorban felkérte a korábbi elnököket és titkárokat, hogy mondják el, milyen élményekkel gazdagodtak az idő alatt, míg a Társaság vezetőiként dolgoztak.

 Dr. Vetter Jánostól (1992-2007 elnök) egy összefogott beszámolót kaphattunk az akkor önállóvá váló Magyar Mikológiai Társaságról, az ez idő alatt végzett munkájukról, újításaikról, szakmai programjaikról, kiadványaikról, és betekintést nyerhettünk egy kicsit az azt megelőző időszakról is, amikor az Országos Erdészeti Egyesület keretében még Mikológiai Szakosztályként működtek.

 Szabó Sándor (1992-2007 titkár) élvezetes, szinte mesélő előadása alatt megtudhattuk, hogyan ismerkedett meg a gombákkal és milyen szerencsésen alakult a sorsa, hogy Dr. Rimóczi Imre jobbkeze lett. Aktív, precíz, megbízható tevékenységének köszönhetően felkínálták neki ezt a pozíciót, amit el is vállalt, minden előzetes könyvelő, titkári előképzettség nélkül, és a rábízott feladatot kimagaslóan elvégezte.

 

Dr. Jakucs Erzsébet (2007-2016 elnök) beszámolója csodálatosan emberi volt. Pedagógusi és kimagasló tudományos munkásságának tekintélyét nem féltve, a szakma iránti alázattal, de humorral fűszerezve mutatta meg nekünk terepi gombászatának első lépéseit. Azt hogy Ő is volt kezdő úgy, mint mi, mindannyian. A Társaság életében pedig kimagasló szerepet töltött be. Időt és energiát nem sajnálva végezte az adminisztratív feladatokat is, melynek következtében sikerült biztos alapokra helyezni a Társaság pénzügyi helyzetét és számtalan területen (oktatás, kiadványok, rendezvények...) segítette a Társaság fejlődését. Ami (számomra) mégis a legfontosabb gondolata volt, hogy a jövőbeni működés legfontosabb feladata és eszköze az összefogás, hisz mi mindannyian egy közös célért dolgozunk!

 

Dr. Siller Irén (2007 óta titkár) is az emberi oldaláról közelítette meg a visszaemlékezését. Három meghatározó élményét helyezte középpontba. Azt a szeretetet, ahogy fogadták őt a Társaságban, azt, hogy szinte bármikor kérhetett segítséget és ezt mindig önzetlenül meg is adták neki, ezzel segítve a tanulását, fejlődését. És végül magát a közösséget, ahova jó volt és jó tartozni (Személyesen tapasztalom, hogy ezeket nem csak kapta, de tovább is adja nekünk! A szerző). Ő is kiemelte az együttműködés fontosságát, a szavait idézve: „... hisz nekünk ugyanaz a hóbortunk...”

Dima Bálinttól (2007-2016 titkár) megtudtuk, hogyan is lépett a pókhálósgombákkal való foglalkozás és kutatás ösvényére, hogy néhány év elteltével a világ elismert Cortinarius szakértőjévé váljon.  Ő az egyik képviselője a fiatalságnak és munkája nagy segítség a vezetőségben. Derekasan kivette és veszi részét a Clusiana szerkesztésében is.

 Végül Albert László (jelenlegi elnök) a régiekre emlékezett, akik megteremtették az alapját a magyar mikológiának és ezáltal a Mikológiai Társaságnak is. Mert sosem szabad felednünk a múltat és a szakmailag oly kiemelkedő egyéniségeket.

 Néhány év szünet után újra Clusius-emlékérmet adott át a Magyar Mikológia Társaság. A kitüntetést Albert László nyújtotta át Dr. Jakucs Erzsébetnek a magyar mikológiáért folytatott kimagasló tudományos és társadalmi munkásságának elismerése jeléül. Köszönjük és gratulálunk!

 A születésnap pedig nem múlhat el torta (torták) nélkül! Koccintottunk mindannyiunk egészségére és a Társaság további sikeres működésére, majd elfogyasztottuk az ízletes és frappáns tortákat, melyeket együttes erővel a vezetők vágtak fel. Zárásként pedig beszélgettünk, beszélgettünk és beszélgettünk....

 Köszönjük a szervezést a jelenlegi Vezetőségnek! Köszönjük a volt tisztségviselőknek, hogy megosztották velünk tapasztalataikat, gondolataikat, élményeiket! És köszönjük mindenkinek, aki ott volt és együtt ünnepelt velünk!

 Fedor Ica