mesék felső tagozat

Mesék felső tagozatosok számára

A bolondgomba és az alma

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy különlegesen szép erdő. Ennek az erdőnek a közepén állt egy gyönyörű almafa. Egyedi, szikrázóan piros almák lógtak az ágairól.

Az erdő minden állata megcsodálta a fa terméseit.

Egy szép őszi napon azonban szokatlan dolog történt. A föld alól, pont az almafa tövében ki- bújt egy bolondgomba. Büszkén nézett körbe, s azt gondolta magában:

-          De jó nekem, hogy ilyen gyönyörű napon bújtam ki! Ráadásul ez a fa még árnyékot is vet rám. Minden tökéletes! Ennél jobb helyem nem is lehetne!

Nagyon boldog volt, ám amikor felpillantott az égre meglátta az almákat, melyek ott lógtak a fa ágain. Azt hitte, hogy azok repülni, lebegni tudó gombák, s elkezdett jajgatni:

-Jaj, de szerencsétlen vagyok! Milyen rossz helyre születtem! Itt mindenki csak lenéz rám! Ráadásul sokkal szebbek, mint én! Gyönyörű, szikrázó piros kalapjuk van! Még repülni is tudnak! Én pedig csak ide vagyok szögezve! A kalapom is hibás! Tele van pöttyel! Nem is vagyok jó semmire! – panaszkodott folyamatosan.

Másnap reggel mire felvirradt a nap megpillantotta maga mellett az egyik tökéletes „gombát”. Megragadta az alkalmat és naivan érdeklődött:

-          Te mitől vagy ilyen tökéletes gomba? Hogyan tanultál meg repülni? Mitől ilyen szép piros a kalapod? Az enyém csak pöttyös! Egyébként hogyan kerültél ide?

-          Te butuska, én nem is vagyok gomba! – felelte csodálkozva az alma – Sajnos repülni sem tudok. Megérettem és lepottyantam a fáról.

-          Valóban? De hát akkor én megbolondultam! Bolond gomba vagyok???

-          Aki ilyen butaságokat talál ki, csak bolond gomba lehet!

-          Szerintem te beszélsz butaságokat!

-          Jól van, -szólt az alma – akkor kérdezzünk meg egy okos állatot!

Felkerekedtek mindketten, hogy találjanak egy bölcs élőlényt. Hamar egy kismadár repült feléjük.

-          Kismadár, szerinted ő egy bolond gomba? – kérdezte az alma.

-          Én sajnos nem értek a gombákhoz, de keressétek meg az őzet, ő biztosan tudni fogja!

Mentek tovább, s rövid időn belül az őzike nyomára bukkantak. Neki is feltették a kérdést:

-          Őzike, tudod-e hogy én milyen gomba vagyok? Ugye nem vagyok bolond?

-          Sajnos én nem tudom a választ. Nem vagyok gombaszakértő. Szerintem keressétek meg az erdő legokosabb lényét, Bölcs Bagoly tanár urat!

Rögtön útnak is indultak. A legmagasabb fa legvastagabb ágán meg is találták Bölcs Bagolyt. Tisztelettel köszöntötték, s érdeklődve kérdezték:

-          Kedves tanár úr, meg tudná nekünk mondani, hogy a barátom milyen gomba? Nagyon hálásak lennénk, mert eddig senkitől nem kaptunk választ.

-          Hát persze! A legjobb helyre jöttetek a válaszért. Te egy gyönyörű mérges galóca vagy!

-          De hát én nem is vagyok mérges! Mindig jókedvvel, vidáman töltöm a napot! – felelte felháborodva a gomba.

-          A mérges szó arra utal, hogy amelyik ember eszik belőled, azt megmérgezed és nagyon beteg lesz. – magyarázta a bagoly.

-          Akkor én valóban bolondgomba vagyok. Nem vagyok jó semmire! Senki nem fog szeretni! – kesergett hősünk.

Ebben a pillanatban egy ember közeledett feléjük. Csak nézte és nézte a gyönyörű galócát.

-          Ilyen különleges gombát még sohasem láttam! Le kell fényképeznem! Otthon mindenkinek meg fogom mutatni! Ezt a többi embernek is látnia kell!

Meghallotta ezt a kissé együgyű gombánk. Büszkeség töltötte el. Kihúzta magát és lelkesen pózolt a fényképésznek. Most már tudta, hogy ő egy nagyon különleges és szépséges bolondgomba.

Írta:

Zeleni Dóra

Gombalhé

 Anyu a hétvégén gombát főzött. A testvérem, Kamilla méltatlankodott:

-       Már megint gomba? Fúj, utálom a gombát!

 Anya szomorú lett. Megesett a szívem rajtuk, ezért elmeséltem nekik egy régi történetet, amit apától hallottam, hogy megszeressem a gombát.

  Egyszer egy kislány, úgy hívták, hogy Léna, eltévedt az erdőben. Szaladt ide, szaladt oda, de nem lelte a haza utat. Estére elfáradt, megéhezett és félelmében sírdogált. De nem tudott olyan hangosan ríni, hogy ne hallja meg azt az éktelen hangzavart, amely a tisztásról jött. Félt, de kíváncsisága erősebb volt félelménél. Óvatosan odalopakodott, és amit látott, attól olyat kacagott, hogy csak na. Gombák vitatkoztak azon, hogy melyikük a leghasznosabb. Volt, aki mérgében pöfögött, vagy a kalapját csapkodta a földhöz, más dühében a legyeket hajkurászta. A nevetésre hirtelen csend lett.

- Hát te meg mit nevetsz? Ez egy fontos kérdés. Inkább segíts eldönteni, hogy melyikünk a leghasznosabb! –

Léna szíve megesett rajtuk.

- Leszek én a bírátok, csak szép sorban mutassátok be a tudásotokat! A csiperke már mondta is:

- Én vagyok a legfinomabb gomba az egész világon, ráadásul tápláló is.

- Már hogy lennél te a legfinomabb gomba? Az én vagyok, a vargánya!

- Még hogy ti?- pöffentett milliónyi spóragyereket a pöffeteg. - Amikor még fiatal voltam, én kerültem be a legtöbb éhes szájba. Ízemhez foghatót senki nem evett kerek e világon.

-A kis spórák vidáman szálltak a levegőben, nevetésük betöltötte a rétet.

- Én, lenni SHI-TA-KE. Kínában népszerű gyógyszer. Meggyógyít minden baj.

- Nem csak ő gyógyít, ha nem én, a penész is. A híres penicillin alkotóanyaga vagyok.

- Jó, de én nemesebb és úribb vagyok a penésznél. Én teszem finommá a szalámit! - mondja a nemes penész.

- Van még valaki? Nincs, de nem tudom eldönteni melyik gomba a legjobb.

- Van egy ötletem-szólt a csiperke- Mindegyikünk hasznos… Kivéve az a taplógomba, hiszen már a neve is sértés. - Az pedig ártatlan szemekkel hallgatta a bántásokat, szidásokat. Aztán ahogy telt az idő, esteledett és egyre hidegebb lett. Léna elkezdett fázni. Meglátta ezt a jószívű taplógomba és felajánlotta, hogy segít.

- Törj le belőlem egy darabot, és két kővel csiholj szikrát rá.

A lány követte a tanácsot és hamarosan hatalmas tűz lobogott ott, ahol az előbb semmi sem volt. Annyira éhes volt, hogy ráfanyalodott a gomba vacsorára, megkóstolta az összes ehetőt. Meglepődött, valóban mennyeiek voltak. A fáradtság leverte a lábáról, teli gyomorral elszenderedett a tűz melegénél. Reggel madárcsicsergésre kelt, a kis tisztás fényárban úszott. Egy boszorkánykörben ébredt, melyet új barátai alkottak. Elbúcsúzott és hazaindult a napfényes ösvényen, amit gombák szegélyeztek, mutatva a haza utat.

   Kamillának nagyon tetszett a mese, de sajnos a gombát még mindig nem szereti. Viszont tegnap folyton rászállt egy háromlábú pillangó, de az már egy másik történet.

 Írta:

A szarvasgomba nagy gondja

A légyölő galóca nagyon unta bocskorát, ami ráadásul már a divatból is kiment, ezért elment az erdőben található kínai ruhaüzletbe, kerti papucsot venni.

   Út közben belebotlott a szarvasgombába, aki búsan üldögélt egy fenyőfa tövében. Ültében úgy nézett, ki, mint egy földrög. Galóca Odasietett hozzá és megkérdezte:

- Miért búsulsz oly nagyon, Szarvasgomba?

- Nézz rám, Galóca! Fedetlen fővel kell járnom-kelnem, mezítláb, és gallér nélkül. Nincs tönköm sem, ezért néha el se hiszik nekem, hogy gomba vagyok. Sőt, lassan már én sem – sírta, miközben megállíthatatlanul potyogtak könnyei.

   Galóca kétségbeesetten igyekezett vigasztalni szomorú társát.

- Semmi baj, Szarvasgomba. Elmegyünk az üzletbe, és keresünk neked egy csinos kalapot, gallért, tönköt, sőt, ha akarod, még bocskort is kerítünk valahogy.

- Tényleg? – nézett fel reményteljesen csillogó szemmel Szarvasgomba.

- Igen. Gyere, úgyis épp oda indultam. Galóca felsegítette Szarvasgombát, aki kicsit megkönnyebbülve követte.

   Habár útjuk rövid volt, Galóca észrevette, hogy Szarvasgombát sokan ellenségesen méregetik, vagy elfordulnak tőle. Átkarolta társát és nem hagyta, hogy feszélyezze a sok ellenséges tekintet.

   Amint az üzletbe beléptek, hirtelen csönd állt be, hogy szinte vágni lehetett volna. Halk zúgolódás támadt, amint beljebb mentek, de mindenki elhúzódott tőlük. Galóca a kalapokhoz irányította Szarvasgombát, aki merev léptekkel haladt előre.

- Tessék, itt vannak a kalapok. Válassz, amilyen tetszik! – mutatott Galóca a kalapokra, melyek az összes létező színben és mintázatban álltak a polcokon. Szarvasgomba végignézte mindet, de szemében csalódottság tükröződött.

- Azt hiszem, egyik sem lenne jó nekem. Elfordult, de Galóca még így is látta a szemében gyűlő könnyeket.

- Akkor nézzünk szét a tönkök során! – ajánlotta Galóca.

   Hiába kutatták a legmegfelelőbbnek tűnő tönköt, nem jártak sikerrel. Szarvasgomba egyre jobban lelombozódott.

- Mit szólnál, ha keresnénk gallért? – vetette fel az ötletet Galóca.

- Galóca, szerintem inkább hagyjuk. Úgysem találunk! – törődött bele sorsába szomorúan Szarvasgomba. – Menjünk innen!

- De Szarvasgomba, ne adjuk fel, biztosan találunk valamit, ami... – győzködte Galóca.

- Kérlek, menjünk! –vágott közbe barátja, mire Galóca is megadta magát, és elindult Szarvasgomba mögött a kijárat felé. A bolt tornácán Galóca megállt, nézte barátja távolodó alakját. Észbe kapott és utána futott.

- Most mi a terved? – kérdezte.

- Nem tudom. Láttad, hogy néztek rám a boltban és az utcán? Engem itt gyűlölnek. Nem tartozom ide, mert nem vagyok rendes gomba. Nem akarok így élni.

- Akkor… mihez fogsz kezdeni?

- Azt hiszem, elbújok.

- De Szarvasgomba! Nem bújhatsz el a problémáid elől! Fogalmad sincs róla, milyen értékes vagy! – próbálta meggyőzni Galóca, de mindhiába.

- Köszönöm, Galóca, hogy megpróbáltál segíteni. Igazán nagylelkű volt tőled. De jobb lesz nélkülem. Hálával telten megszorította barátja kezét, majd megfordult és elindult. Visszanézett, utána ismét előre, az előtte magasodó tölgyfára függesztette tekintetét. Még egyszer rápillantott Galócára, lassú mozdulattal búcsút intett neki, majd szívet tépő elkeseredettséggel befúrta magát a földbe.

   Hiába bosszantotta és bántotta Galócát, hogy barátja ilyen könnyen feladta, tiszteletben tartotta döntését. Végül nem vett új bocskort, mert rájött, hogy értékelni kell, amije van, nem szabad többet akarni.

   Azóta a gombászok az értéket nem a talaj felett ékeskedő, színpompás gombákban keresik, hanem a föld alatt, fák ölében megbúvó, szerény szarvasgombákban.

Írta:

A bátor gombalány

Hol volt, hol nem volt, az emberek elől messze elrejtetve, volt egy apró királyság, amelynek lakói icipici gombácskák voltak. Ennek a királyságnak volt egy királynője, aki a királyságot védte a gombakoboldoktól, akikkel háborúban állt. Egyszer a királynő nagyon megbetegedett, ezért az erőfal elgyengült, és a koboldok elkezdtek bejutni a királyságba.

Élt a királyságba egy Csillaggomba nevű fiatal lánygomba is, aki az udvar könyvtárosa volt. Egyszer, amikor a könyveket pakolgatta, rábukkant egy titkos ajtóra, amely a könyvtárnak egy olyan szegletébe vezette, ahol rengeteg varázskönyvet talált. Ahogy sétált ennek a folyosóján hirtelen egy könyv hullott eléje. Csillag felvette, és kinyitotta, ám ebben a könyvben nem varázsigék voltak, hanem egy térkép, ez pedig egy olyan virághoz vezetett, amely a megtalálójának teljesíti három kívánságát.

Csillag egy percet sem habozott, azonnal elment a palotába, hogy megmutassa a királynőnek a térképet, ám amikor meghallották a palotában ezt a lehetetlen dolgot, csak nevetek rajta. Csillag nagyon elkeseredett, miközben épp kifele ment az ajtón találkozott a herceggel.

- Jó napot felség. - köszönt Csillag remegő hangon.

- Jó napot, ugye te vagy az a lány, aki a három kívánságról beszél?- érdeklődött a herceg.

- Igen felség, én vagyok.

- Hogyha tényleg igazat mondtál, akkor segítek neked, hogy elmenj a virághoz. - szólt a herceg.

Hogy Csillag ne menjen egyedül, a herceg két katonát hivatott, hogy kísérjék el a lányt a veszélyes úton, hiszen a virághoz a koboldok erdején keresztül vezetett az út. Csillag megköszönte a hercegnek a segítségét, és már másnap el is indultak a nagy útra. Mire a koboldok erdejéhez értek, már este lett, ám elindultak befelé a sűrű erdőbe, remélve, hogy a koboldok már alszanak. Mentek mendegéltek, s már látták is a kijáratott, amikor megjelent előttük egy nagy kobold, és épp az útra feküdt, nagy szerencse, hogy nem látta meg őket. Csillagék igyekeztek egy másik utat keresni, de bármerre mentek, nem találtak.

Ekkor a lány kitalálta, hogy másszanak fel egy fára, és egyikről a másikra haladva ki tudják kerülni a koboldot. Hát így is csinálták, fel másztak az egyik fára, majd át egy másikra, és ahogy fáról fára ugráltak, egy kis darab ágacska ráesett a kobold orrára, aki azonnal felébredt. Csillag és a két katona gyorsan elrejtőzött a levelek között, ezért az nem láthatta meg őket. Nagy szerencséjükre, a kobold megéhezett, és ezért elment, így nyugodtan folytathatták útjukat.

Hát uram teremtőm, ahogy kiértek a koboldok erdejéből, már megint egy veszélyes helyre csöppentek: át kellett menjenek azon a réten, ahol emberek járkáltak. Ahogy mentek mendegéltek találkoztak Galóca gombával, akit nem rég egy ember eltaposott, és éppen darabjait próbálta összeszedni, miközben mérgében a kalapját csapkodta a földhöz. Csillag oda ment segíteni neki, és elmondta, hogy hova igyekeznek. Galóca megkérdezte, hogy nem mehetne-e velük ő is, mert gondolta magában, hogy majd megszerzi a virágot, és az ő kívánságait fogja majd teljesíteni. Csillag persze megsajnálta Galócát, ezért hagyta, hogy velük tartson.

Még három napig mentek, míg oda értek, amikor megérkeztek, látták, hogy a virág egy magas hegyen van, amit egy nagy gombaszörnyeteg őriz. Csillag összeszedte minden bártorságát, és elindult a két katonával felfele, persze Galóca azt mondta, hogy lent marad vigyázni a csomagjaikra, nehogy lába kelljen azoknak. Már majdnem felértek a virághoz, amikor a gombaszörny hirtelen kiugrott a barlangjából, és felkapta Csillagot, majd el is tűnt vele a katonák szeme elől. A lány sokáig kiabált segítségért, de hiába, ám amikor meglátta, hogy hova vitte a szörnyeteg, a csodálkozástól elállt a szava.

- Mért hoztál ide a virághoz?- kérdezte Csillag meglepődve.

- Azért, mert látom, hogy tiszta a szíved. - felelte a szörnyeteg.

- És nekem adod a virágot? – csodálkozott Csillag.

- Persze, és le is viszlek a hegyről. – ajánlotta fel a szörnyeteg.

A szörnyeteg levitte Csillagot, és kérésére a két katonát is a hegyről, amikor leértek a szörnyeteg elmondta, hogy a virágot nem adhatja oda senkinek, mert ha rajta kívül bárki megfogja, az kővé dermed. Az útmutatáson kívül Csillag kapott egy gyűrűt is, amit ha megdörzsöl, akkor a szörnyeteg nyomban ott is terem.

Csillag megköszönte a hozzá való jóságát, és elindultak hazafele, de beesteledett, ezért tábortüzet vertek egy tisztáson. Galóca, amikor látta, hogy mindenki alszik, odalopózott Csillaghoz, és megpróbálta elvenni a virágot, ám abban a pillanatban, amikor hozzáért azonnal kővé dermedt. Amikor a többiek reggel felkeltek nagyon megijedtek, hogy úgy látják Galócát, nem is gondolták, hogy el akarja lopni tőlük a virágot.

Mikor visszaértek a faluba nagy felfordulást találtak, és ahogy csak tudtak a palotába siettek. A királynő már nagyon beteg volt, ezért Csillag kívánsága az volt, hogy mihamarabb meggyógyuljon, és legyen minden olyan, mint azelőtt volt. Egy szempillantás alatt miden rendbe jött, a koboldok is eltűntek, és a királynő még egészségesebb lett, mint valaha.

Csillagot, a jó cselekedeteinek hála, feleségül vette a gombaherceg és boldogan éltek, amíg meg nem haltak, még a két kívánságot se kellett felhasználja, a gyűrűt is csak az esküvőjén használta, hogy a szörny is részt vegyen az ünnepségen. Idő közben a virág is elhervadt, s ha a virág el nem hervadt volna, az én mesém is tovább tartott volna.

 Írta:

Böszörményi Nóra-Carmen

Hogyan keletkezett a világítógomba

                Tudjátok, réges-régen még nem voltak gombák a Földön, csak Tündérországban. A tündérek kitalálták, ültették, díszítették. Minden tündérnek volt egy gombája, amit ő készített. Nelli, a galóca, Bogi, a pöfeteg, Panna, az őzláb Gombaországban laktak. De volt egy parányi tündér, akinek még nem volt gombája.

                Ez a tündér fehér ruhát viselt színtelen gombakalappal.

-          He-he-he, ha-ha-ha, itt vagy megint gombátlan Lola?- nevetett gúnyosan egy hang. Ez nem volt más, mint Nelli a légyölő galóca, mogorva, beképzelt és csöppet sem kedves.

-          Na-na, félsz válaszolni?- nevetett kárörvendően a barátaival. Lola nem tett mást, inkább elszállt.

-          Semmi baj Lola, tudod, hogy ő ilyen- bíztatta Panna, az őzlábgomba.

Az este nyugodtan telt, de reggel kezdődött a kalamajka. Mikor Lola elment a Főtérre megint odaszálltak a mérgező gombák.

-          He-he-he, ha-ha-ha, megint itt van a gombátlan!!!- nevetett Nelli gúnyosan.

Csak kacagtak és lökdösték. Lola nem bírta tovább, s amikor egy könnycsepp jelent meg a szemében szégyenében elszállt az erdő melletti patakhoz és leült a patakban lévő kőre.

-          Miért? Miért nincs egy jó ötletem sem?- kesergett magában.

Ebben a pillanatban egy kocka alakú csillag zuhant le. Lola kívánt egyet, s amíg így gondolkodott magában észrevett valami fényeset az erdőben. Közelebb szállt egy kicsit, de nem tudta még mindig, mi az. Aztán teljesen odaszállt és megszemlélte.

-          Ez meg mi?- gondolkodott magában.

Aztán hazavitte és letette az asztalára. Ekkor letört egy darab belőle és Lolának remek ötlete támadt. Egész éjjel égett a házában a villany. Egész éjjel faragta a csillagot. Másnap reggel örömmel szállt a Főtérre.

-           Mi a manó? - gondolta magában Nelli.

-          Na, Nelli nézd, van gombám!- kiáltotta Lola. De a többiek még mindig nevettek, hisz Lola gombája fehéreszöld volt és cseppet sem volt különleges.

Ám Lola ottmaradt egész nap. Amint elkezdett esteledni a gombája ragyogni kezdett. Mindenki csodálkozva nézte a fénylő gombát.

-          Hej, Lola, ez egy remek ötlet volt! De mi ez?- kérdezte Bogi, a pöfeteggomba.

-          Ez egy csillag-gomba, mely úgy világít éjszaka, mint a hold- válaszolta.

-          A tiéd a legcsodálatosabb gomba!!!! Az enyémben a füst tetszett a gombavizsgán a tanároknak - mondta Bogi.

A gombavizsgán Tintagomba Tanárnő 10 pontot adott és így szólt:

-          Ez a legszebb gomba!

Az éjjel mindenki ünnepelt, csak Nelli nem. Ő zsörtölődve bezárkózott piros-fehér pöttyös házába.

                 Így keletkezett a világító gomba, amit te is megtalálhatsz telihold idején.

Írta:

Jaskó Emőke

A kiközösített hős

            Egyszer volt egy gombafalu, ahol minden gomba boldog volt. Egy este az erdőben sétált egy gomba és egy meteor zuhant le.

            A gomba kíváncsi lett, és elindult megnézni. Meg is érintette, de semmi nem történt. Ezután haza ment és elaludt. Másnap reggelre a kis gombából óriás gomba lett, még az ágy is leszakadt alatta. Muszáj volt mennie dolgozni. A főnökét úgy hívták, hogy mérges, mert mindig mérges volt. A gombának az volt a dolga, hogy ruhát varrjon, de a tű túl kicsi volt, a gomba nem tudott vele varrni, ezért a főnöke kirúgta. Szegény minden munkát megpróbált, de elküldték mindenhonnan. Bánatában elment az erdő közepére, ott ült napokat, heteket, míg egyszer egy csiga ment előtte. Akkor a gomba így szólt:

-          Szia Csigusz!

Ekkor a csiga rámosolygott, és olyan gyorsan elszaladt, hogy tűz maradt a helyén. Tudni illik, hogy  az erdőben nem csak gombák laktak, hanem egy óriás is. Az óriás megéhezett, gondolta lement a faluba és eszik valamit. A gombák nagyon megijedtek az óriástól: nyilakkal és ágyúkkal támadták, de nem sikerült legyőzniük az őt. Végül meghallotta a gomba, oda szaladt és harcolt az óriással. Nagyon erős volt az óriás. A gomba a felkavart portól tüsszentett egyet, és az óriás hirtelen meghalt. Mint később kiderült, az óriás halálát az okozta, hogy a gomba mérges gomba volt. A gombák hőstette után királlyá választották, és amikor fel akarták emelni, de nem bírták. Boldogságukban táncra perdültek.

            Ha az óriás még ma is élne, az én mesém is tovább tartott volna.

 Írta:

A három gombatestvér

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy gombakirály. Ennek a királynak volt három fia, s bár nem voltak édestestvérek, hangosabb szóváltás szinte sohasem fordult elő közöttük.  Az elsőt Pálnak, a másodikat Ferkónak a legkisebbet Jancsinak hívták.  Pál egy piros kalapos légyölő galóca volt, ám sokszor kedveskedett testvéreinek és apjuknak, de az is előfordult, hogy nem fogadott szót senkinek. Ferkó egy gyönyörű szarvasgomba ám sok csínt követett el. Jancsi egy aranyos kis csiperke volt és a legkedvesebb mindenkihez. Egy napos vasárnapon úgy döntött Pál, hogy szerencsét próbál. Kapott 10 aranypénzt királyi apjától, és hamuban sült tepertős pogácsát tarisznyájába. Így indult útnak. Először egy rengeteg erdőbe ért és találkozott egy sünnel aki a hátán egy hatalmas nagy almát cipelt.

-          Hát neked minek az a nagy alma?- kérdezte Pál.

-          Viszem, hogy otthon megegyem - monda a sün.

-          Hát mehetnék-e veled, hogy megszálljak estére, mert nincs hol álomra hajtanom fejemet.

-          Gyere!- mondta a sün, s nem csak szállást adott, de almát is kínált Pálnak.

Pál elment vele. Megszállt a sünnél, majd másnap reggel megköszönte, s indult tovább. Egyszer csak találkozott egy öregemberrel, aki így szólt:

-          Fiam adj nekem egy aranypénzt! S jó tett helyébe jót várj!

-          Én aztán nem adok, mert nekem is kell ez a kevéske pénz!

Így az öregember csak annyit mondott, hogy: kapzsi vagy Pál, kővé változol már. S, amint ezt az öregember kimondta, Pál kővé változott át.

A királyi család várt egy esztendőt aztán Ferkó így szólt: Édesapám, így hogy Pál nem jött haza, útnak indulok, hogy megtaláljam drága testvérem. Ferkónak is adott királyi Atya 10 aranypénzt, és neki is csomagoltak hamuban sült pogácsát. Ő is ugyanazon az úton indult el, mint testvére. A rengeteg erdőben ő is találkozott a sünnel, aki ismét egy hatalmas almát cipelt a hátán.

-          Hát neked minek az a nagy alma?- kérdezte Ferkó.

-          Viszem, hogy otthon megegyem - monda a sün.

-          Hát mehetnék-e veled, hogy meg száljak estére, mert nincs hol álomra hajtanom fejemet.

-          Gyere!- mondta a sün, s nem csak szállást adott, de almát is kínált Ferkónak.

Ferkó megszállt épp ott ahol testvére, másnap megköszönte a szállást és ment tovább. Ő is ugyanazzal az öregemberrel találkozott, aki tőle is pénzt kért, de ő is kapzsi volt, kővé is vált.

A család ismét várt egy esztendőt majd Jancsi is útra kelt. Neki is adott Atyja 10 aranypénzt, és ő is kapott hamuban sült pogácsát. Először ő is a rengeteg erdőbe ért és ugyan azzal a sünnel találkozott, mint bátyai. Az alma ismét a hátán volt.

 -          Hát neked minek az a nagy alma?- kérdezte Jancsi.

-          Viszem, hogy otthon megegyem - monda a sün.

-          Hát mehetnék-e veled, hogy meg száljak estére, mert nincs hol álomra hajtanom fejemet.

-          Gyere!- mondta a sün, s nem csak szállást adott, de almát is kínált Jancsinak.

Jancsi is megköszönte a szállást majd indult tovább s ő is találkozott az emberrel.

-          Fiam agy nekem egy aranypénzt.

-          Adok én kendnek kettőt is.

S amint odaadta az öregembernek, az öregember visszaváltozott s lássatok csodát a sün volt az, és így szólt:

-          Mivel segítettél, megmondom, hol találod a testvéreidet, menj  végig  ezen az ösvényen majd elérsz tündérországba, s majd ott látsz két kőszobrot azok a te testvéreid.

-          Köszönöm szépen.

Így is tett.  Tündérországba érve Jancsi megtalálta a két kőszobrot, s a süntől kapott tanáccsal, feloldotta az átkot.

A három kicsi gombatestvér összeölelkezett, majd hazaindultak, hogy ismét egyesülhessen a Gomba-család. Tudjátok- e mi volt a tanács, amit a sün adott a legkisebb gombának? Hát bizony azt én sem tudom, ugyanis a legkisebb gomba még nekem se mondta.

Utána járhatsz a mesémnek, de a gombákat ne kérdezd.    

 Írta:

A kalapban nőtt gombacsalád

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy árnyas, párás erdő valahol a Dunán, de talán még a Tiszán is túl. Rengeteg gomba nőtt ebben az erdőben. Éltek itt öregedő Vargányák, Ágas taplók, vékonyka pereszkék, Borsos tinóruk, de ugyanúgy kucsmagombák, Pikkelyes pöfetegek, sőt két Gyapjas tintagomba is. Messze földön híres volt, ez változatos gombaközösség, amit hogy, hogy nem, sosem fedeztek fel a turisták és a gombászok.

Egy napon, egy jó áztató eső után a gombák rázogatták a kalapjukról és a bocskorukról a vízcseppeket, és közben élénk társalgásba kezdtek. Szerették az esőt. Olyankor beburkolóztak levelekkel, s hallgatták csendben a cseppek kopogását. Eső után azonban mindenki élénk lett.

  - Én áztam meg a legjobban! Rajtam van megint a legtöbb víz, mert még az eső is engem irigyel, hogy milyen szép és hatalmas vagyok – hencegett a Pikkelyes pöfeteg, akinek az utóbbi időben tényleg jó nagyra duzzadt a feje.

  - Ugyan szomszéd! - intette le a Borsos tinóru. – Te lennél szép és hatalmas? Úgy festesz, mint egy szőrgombóc, amit egy kutya hagyott hátra a bogáncsos réten.

Erre a többiek nevettek. A pöfeteg sértődötten forgatta a szemét, majd folytatta:

  -Én legalább fehér vagyok, nem holmi csúf sárga, barna vagy fekete.

Ezt nem hagyhatta szó nélkül az aranyló rókagomba, és a csinos, fekete kalapos Rózsástönkű csengettyűgomba sem, s egyszerre kezdtek reklamálni:

  - Mi a szép a Te unalmas szőrpamacs fejeden? Nálad még a Gyapjas tintagomba is szebb!

Több sem kellett, felhúzta az is az orrát ahogy a nevét hallotta a sértő hasonlítgatáson.

  - Mit akartok? Nekem gyógyhatásom van, és én voltam 2009-ben az év gombája! Kinek van még közületek ilyen oklevele? Hol vagytok Ti hozzám képest!

  - Nagy szám! Nekem Bocskoros Pókhálós gomba, sőt Bordás tölcsérgomba is van a rokonságomban – mondta az Ízletes galambgomba-, de válaszra sem tudták méltatni, mert az Ágas tapló következett a fennhéjázásban, hogy ő védett, és mennyire értékes.

A kucsmagomba, aki ritkán szólalt meg, halkan összekacsintott a kis Mezei szegfűgombával.

  - Te csak ne nevess! Te úgyis a szószos tálban végzed! Én viszont védett vagyok, engem nem szedhet le akárki! - erősködött tovább.

  - Te pedig szegfűcske, olyan szánalmasan kicsi vagy, hogy a fél fogára sem vagy elég senkinek!

A kis Lila tölcsérpereszke, aki nem régen született, elborzadva hallgatta a sok gonoszságot és bántást, amit egymás kalapjához vágtak. Összeszedte minden bátorságát, és felkiáltott:

  - Hallgassatok! Mind! Szégyelljétek magatokat! Mi mind rokonok vagyunk, mondhatni testvérek! Mindegy melyikünk mekkora, vagy milyen színű és illatú, mi mind büszke gombák vagyunk!

Egy pillanatig csend volt, majd felé fordult a sok rosszindulatú szomszéd.

  - Majd pont rád hallgatunk! Az kellene, hogy Te adj nekünk tanácsot! Hogy lennél te a rokonunk, amikor Te lila vagy?! Neked nem itt, hanem a szivárványon kellene élned!

A gombák mindannyian a megszeppent pereszkére figyeltek, aki szégyenében a levelek alá bújt, gondatlanul semmire sem figyeltek. A máskor híres éberségük a nagy veszekedésben teljesen elmaradt. Ott álltak védtelenül, amikor hirtelen lépteket hallottak. Hiába kapkodtak azonnal levelekért, mohapárnákért, késő volt.

Az őszi eső ugyanis kicsalogatta a gombaszedőket, akik fonott kosárkájukkal a karjukon felfedezték a színes gombaközösséget.

A gombák halálra rémültek, kalapjukat egész a bokájukig lehúzták.

  - Nem akarok pörkölt lenni vénségemre – szipogott az öreg vargánya.

  - Nyugi! Te a vaddisznó mellett csücsülsz majd a kemencében! - vigasztalta a Gumós csiperke.

A gombászok boldogan szedegették a ritka fajtákat, maguk sem értették, hogy lehet az, hogy eddig ezt a helyet nem vették észre, pedig hetente járnak erre. Mindenkit leszedtek az utolsó szálig.

Vagyis, csak majdnem. A kis Lila tölcsérpereszke, még mindig a levelek alatt lapult, s csak akkor nézett ki, amikor már minden zaj elhalt.

  - Hahó! Bújjatok elő! - nyöszörgött-, de senki sem mozdult. Egyedül maradt.

Keservesen sírni kezdett. Erre újra lépések hallatszottak.

  - Ki sír? - dörmögte egy hang, s mivel nem mert válaszolni, újra felhangzott még hangosabban.

  - Ki sír?

  - Csak én! - szipogott.

A mackó, mivel ő volt a hang gazdája, a fejét vakargatta, majd letérdelt mellé. Sokáig faggatta mi történt, mire a kis kalapos bátorságot merített, és elmesélte.

A mackó éppen utolsó begyűjtő útján járt a nagy alvás előtt. Körbenézett, hátha akad még egy kis méz vagy szeder, makk vagy csipkebogyó, ami jól jöhet télen, ha esetleg felébred.

  - Ne búsulj! Gyere velem! - hívogatta. - Nincs szívem itt hagyni egyedül, és lassan fagy.

Levette szeretett öreg lyukas kalapját, amit a forrás mellett talált még régen. Tett bele nedves mohát és leveleket, és végezetül beletette az elárvult kis gombát. Be is takargatta levelekkel.

  - Meglásd jó lesz nálam!

Így is lett. Eltelt a havas december, a jeges január és a fagyos február. Lassan ébredeztek. Örültek egymásnak amikor felébredtek.

Az első tavaszi napsugarak, és a friss eső megtette a hatását, a mackó kalapjában a Lila tölcsérpereszke szaporodásnak indult, és egész nagy gombacsaládot növesztett. Boldog volt a gomba, de a mackó is. A gombának azonban honvágya volt.

Így, amikor a fagyok elmúltak, a medve visszavitte oda, ahol találta. Láss csodát, az ősszel elszórt spórákból kinőtt az új szomszédság. Újra a színes gombatelep fogadta a pereszkéket.

Elmesélte a szomorú történetét annak, hogy veszekedtek elődeik, és ez a vesztüket okozta, s ő hogyan menekült meg, és maradt életben.

A többiek megszeppenve hallgatták, és megfogadták, hogy sosem bántják egymást, mindig őrködnek, és vigyáznak egymásra. Azóta is békességben élnek eldugottan az árnyas erdőben.

Ha arra jársz, próbáld meg megtalálni őket!

 Írta:

Fodor Zsombor